Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
furcsahetkoznapok

Reménytelen III.

furcsa_hetkoznapok · 4 hete
Amikor felkeltél és rám mosolyogtál, az mindennél többet ért számomra. A „jó reggelt” csókod pedig annál is többet. Ha lennének szavak, amelyekkel le lehetne írni azt az érzést, megtenném. De nincsenek. Ha azt mondanám boldog voltam, azzal sem mondanám el a teljes igazat, mert attól sokkal több lehettem. Több voltam általad, Neked köszönhetően. Egyetlen éjszaka néhány órája elég volt Neked ahhoz, hogy egy embert a pokolból a mennyországba juttass, már csupán azzal is, hogy jelen lehet az életedben. Aznap éjjel célt adtál az életemnek. A célom nem volt más, mint boldoggá tenni Téged.
Elég jó leszek? Meg tudok felelni annak, akivel majd mindig lenni akarsz? Tarthat ez örökké? Boldoggá tudlak-e tenni? Valóban azt akarod, hogy én legyek a társad? Millió és egy kérdés, mely bizonytalanná tett. Azonban amikor rám néztél, minden kétségem elszállt. Olyankor tudtam, hogy engem akarsz. Valóban engem. És én is csak Téged akartalak. Megszűnt mindenki más létezni. Veled beléptem egy olyan világba, ahol csak ketten voltunk. Ahol nem voltak legyőzhetetlen akadályok, ahol minden lehetségesnek tűnt. A világ legboldogabb embere voltam, mert Veled lehettem.
Boldogságom (boldogságunk – hiszen nem csak rólam szólt a kapcsolat) törhetetlennek és elfogyhatatlannak ígérkezett.
Később (elég hamar – 1-2 hónap elteltével) jöttek a problémák. Olyan dolgok, melyekben eltért a véleményünk és nem tudtunk közös nevezőre jutni velük. Számomra ezek még mindig semmiségek voltak, nem hittem, hogy ezek olyan konfliktusok, melyeken nem lehet túl lépni. Mindennek ellenére még mindig felhőtlenül boldog voltam, mert Veled lehettem. Míg Veled lehettem. Mert alig 3-4 hónapja tartó kapcsolatunknak véget vetettél, váratlanul egy vita hevében kidobtál. Ha számítottam is erre a dologra, nem hittem, hogy ilyen hamar ez bekövetkezhet. Csak kapkodtam a fejem és nem értettem semmit. Nem bírtam felfogni és elfogadni, hogy valamit, ami kettőnkön múlt, és tőlünk függött, Te engem meg sem kérdezve csak úgy egyszerűen kidobtad.
Amíg élek nem fogom elfelejteni azokat a dolgokat, melyeket együtt éltünk át. Bármilyen hihetetlen, e rövid kapcsolat alatt rengeteg élményünk volt. Ahogyan megcsókoltál, ahogyan átöleltél. A szemeid, a mosolyod, az illatod. Azt a remegést, amit mindig szóvá tettél, ahogyan a vitáink után a karjaidba omlottam megnyugvásért. Nem felejtem el azokat a megjegyzéseidet sem, amelyek annyira fájtak nekem, annak ellenére, hogy akkor nem tettem szóvá. Nem felejtem el milyen könnyen lemondtál rólam. Rólunk. Azt a lelki összeomlást, amelyet akkor éltem meg, amikor egy semmiség miatt azt mondtad vége. Nem felejtem el a próbálkozásod, amikor már én nem akartam esélyt adni, annak ellenére, hogy akkor ismét meghaltam. Ahogyan nem felejtem azt sem, hogy mekkora fájdalom volt Téged ezt követően - rövid időn belül - mással látni.
Vajon tudtad mennyire fáj ez nekem? Direkt csináltad? Tudtad mekkora űr keletkezik a lelkemben, amikor magamra hagysz? Neked fájt? Hiányoztam? Tudtad, hogy Te mennyire hiányzol nekem? Hogyan tudtál mással lenni, ilyen rövid időn belül? Amikor rá néztél őt láttad vagy engem? Miért nem akartad megbeszélni a problémáinkat? Miért volt könnyebb eldobni, mint megbeszélni? Szerettél egyáltalán? Te gondolsz még rám? Eszedbe jutok néha? Mit jelentettem az életedben? Tudod, hogy én mindennek ellenére még mindig, sokáig reménytelenül szerettelek a szakításunk után is? Tudtad, hogy a meggondolatlan cselekedeteiddel megöltél egy embert?
Mert megszűntem létezni a világban. Egykori önmagam meghalt akkor, amikor Te megölted. Hosszú idő kellett, amíg sikerült össze szednem magam és új emberként, sebezhetetlenül folytatni mindent. Mintha csak semmi nem történt volna. Azonban nagyon is történt. Minden megváltozott, de elsősorban én vagyok a változás. Talán már rám sem ismernél. Sőt. A lány, aki egykor az életét adta volna érted, valóban meghalt. Már senkiért nem adná az életét és nem bízik senkiben. Nem tud szeretni és azt sem hiszi el, hogy őt bárki is szeretheti.. 
De ez már lényegtelen. Mostanra minden mindegy. Azonban az az egy biztos, hogy azóta sem szerettem annyira senkit, mint Téged. Azóta sem találkoztam még csak Hozzád hasonlóval sem. És még csak a Veled érzett boldogságom közelében sem jártam.
Őszintén remélem sosem tapasztalsz hasonló fájdalmat, mint amelyet Te okoztál nekem. Kívánom, hogy sose érezd azt az ürességet és tehetetlenséget, mint amelyet én éreztem egykor. Azonban azt is remélem, a boldogságod hasonló mértékű, mint amilyen az enyém volt Melletted. Bízom benne, hogy valaki – aki nem én vagyok – meg tudja neked adni azt a boldogságot, amelyet te is képes vagy adni neki. 
Remélem, ha egyszer ez eljut hozzád magadra ismersz és megtudod mennyit jelentettél valamikor, valakinek...
Már nem szeretlek. Sikerült elfogadnom, hogy a mi közös utunk nem volt hosszú és már rég vége van. Ez viszont nem jelenti azt, hogy elfelejtelek valaha is...

https://frcshtkznpk.blogspot.com/2019/03/remenytelen-iii.html?m=1
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!